Hon(vissza)foglalás vagyis a magyar hazatérése, vagyis a secundus ingressus

A Turul második előfordulása a krónikáinkban

A turul mindig visszaszáll

A turul madár mindig visszaszáll a magyarért

Őseinket felhozád,

Kárpát szent bércére,

Általad nyert szép hazát

Bendegúznak vérre.

 

A Turul második szerepe a magyar történelemben a hazatérés,a honvisszafoglalás idején jön el:
“A magyarok fejedelme még a levédiai tartozkodásuk idején azt álmodta, hogy hatalmas sasok támadták meg az állataikat és kezdték széttépni őket. Az emberek megkisérelték megtámadni a sasokat, de nem sikerült, mert mindig máshol támadtak.
Ekkor megjelent egy gyors, bátor turul, és a magasból támadva megölte az egyik sast. Ezt látva a többi sas elmenekült. Ezért elhatározták a magyarok, hogy máshová mennek lakni. Elindultak Attila földjére, melyett örökre hagyott rájuk, de az utat nem ismerték. Ekkor ismét megjelent a turulmadár, s a fejedelem fölé szálva lekiáltott neki, hogy kövessék őt, míg el nem tünnik a szemük elől. Az álom után nem sokkal dögvész ütött ki az állatok között s a mindenféle fekvő tetemeken lakmározó keselyűk közül egy arra repülő turul a magasból lerúgta az egyiket. Ezek után felismerve az álmot e jelenetben, az összes Magyar felkerekedett és követte a turult. Ahol a madár eltűnt a szemük elől, ott tábort ütöttek, majd ekkor ismét előtűnt a turul, és a magyarok újra követték minden népükkel együtt. Így jutottak el Pannóniába, Attila egykori földjére. Itt aztán a madár végleg eltűnt szemük elől, ezért itt maradtak.”
Valóban honfoglalás?

tumblr_n4uisbSbGM1trf777o1_1280
A 9.századi Európa történetének egyik jelentős, a jelenre is kihatással lévő eseménye volt a magyarok letelepedése a Kárpát medencében. Valóban honfoglalásról kell beszélnünk, ahogyan ez minden hivatalos történelemkönyvünkben olvasható, vagy ez valami más volt?!Az első kérdésre röviden és egyértelműen nem a felelet, a másodikra pedig igen, igen ez valami egészen más volt! Árpád katonanépe nem taposott itt el semilyen magasabb rendű kulturát, hanem a már korábban itt élő rokon földművés műveltséggel szövetségben alapozta meg a Magyar Királyságot!
De nézük ezt egy kicsit részletesebben is! Mit s mondanak erről a krónikáink? Kezdjük az időben elsővel a krónikáink között:
Anonymus,Gesta Hungarorum:Az egész mű tulajdonképpen erről az eseményről szól, de mégis egyetlen szava sem utal “honfoglalásra”. A gészta egyszerűen fogalmazva azt meséli el olvasóinak,miként vezette vissza Álmos a magyar sereget a Kárpát medencébe Attila Hun Nagykirály örökségének visszavételére, valamint azt, Árpád miként verte ki a Kárpát-medenceből a bolgárszláv megszállókat és a segitségükre siető balkáni hadsereget. Kiemelt szerep jut az Árpád és katonái, valamint az őslakósok közötti összetartozást kifejező lakomáknak, örömünnepeknek. Véres harcok helyett nagy népünnepeket, lakomázásokat, vigadozásokat, rendeznek.Anonymus Szkítiábol való visszaköltözésünkről(De egress eorum…)és intrantesről,bejövetelről ír. A mű első betűjétről az utolsóig minden betűje a visszatérést, a haza és népegyesitést, a honvisszafoglalást bizonyítja. Talán éppen ezért nagyon sokan nem is tartották, tartják hitelesnek, torténelmi értékűnek.

Kézai Simon: A magyarok viselt dolgáirol(1283 k.)
• “Egyesek azt mondják, hogy a magyarok második visszatérésükkor Marótot és nem Szvatoplukot találták Pannóniában.
• “Most lássuk, mikor tértek vissza ismét Pannóniába, a visszatérőknek kik voltak a kapitányai.”

Arpad_01

 

 

 

 

 

 

Advertisements

Über 1magyarember fekete hun(Árpád, István)

Skytho-germanischer Hunne, Geboren in Ungarn,einen Teil der Kindheit dort verbracht, ich kam in der Zeit des Kommunismus nach Deutschland,auch aus politischen Gründen,da ich deutsche ebenso wie ungarische Wurzeln habe(die Großeltern waren deutsche(Thüringen) Sieldler in Ungarn, da lag es am nächsten nach Deutschland(die 2. Heimat) zu kommen ,als von den Kommies verfolgte deutschstämmige wurden wir zu politischen Flüchtlingen da mein Opa Soldat im 2.WK gegen die jüdischen Bolshevisten war. Ich bin begeisterter Karpfenangler und politisch interessiert von klein auf.Mehr Infos gibt´s öffentlich aus diffamierungs-technischen Gründen übers web nicht.Geht nicht anders , meine Familie und auch meine Person bedürfen des Schutzes im Netz...
Dieser Beitrag wurde unter Allgemein, Magyarország(Ungarn) veröffentlicht. Setze ein Lesezeichen auf den Permalink.

Ich freue mich auf eure Meinungen.../Várom a megjegyzéseket.../Feel free to leave a comment

Trage deine Daten unten ein oder klicke ein Icon um dich einzuloggen:

WordPress.com-Logo

Du kommentierst mit Deinem WordPress.com-Konto. Abmelden / Ändern )

Twitter-Bild

Du kommentierst mit Deinem Twitter-Konto. Abmelden / Ändern )

Facebook-Foto

Du kommentierst mit Deinem Facebook-Konto. Abmelden / Ändern )

Google+ Foto

Du kommentierst mit Deinem Google+-Konto. Abmelden / Ändern )

Verbinde mit %s